Az ötletes színek, és műköröm minták mind azok a tulajdonságok, amelyeknek egy jó műköröm építőnek a birtokában kell lenniük ahhoz, hogy folyamatosan és időről-időre megújuló és újabbnál-újabb műkörmöket tudjon létrehozni. Ezt kissé hasonlíthatjuk a divathoz is, hiszen ahogy az képes megváltozni, így a műkörmösnek is folyamatosan, rendszeresen van szüksége olyan ötletekre, amelyek segítségével a szolgáltatásait meg tudja újítani. Ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy új színeket ismerünk meg, hanem a különféle technikai sajátosságok folyamatosa fejlesztésében is például. Egy kezdő műkörmös számára azonban már az is nagy lépés, hogyha megfelelően használja az alapanyagokat, azonban egy bizonyos idő után mindenképp tovább kell lépnie egy szintet. Habár rengeteg féle díszítő elem van, mégis a műkörmös feladata, hogy kiválassza a vendég számára azokat, amelyek olyan összhatást és harmóniát képeznek az elkészült körömhöz, amelyek nemcsak önmagukkal harmonikusak, hanem kiemelik a minta és a köröm lényegét, valamint a díszítést is önmagában.
Kreatív körömlakk divat
A 2012-es évben számos olyan kreatív körömlakk divatot említhetünk meg, amely a viselőjének nemcsak újdonságot, de egyben vidámságot és mindennapi különlegességet is biztosít. A kreatív és egyben trendi körmök remek választás lesznek akkor, hogyha éppen már meguntuk a franciát, és túl slamposat sem szeretnénk. (tovább…)
Köröm minták, ha te is trendi akarsz lenni
Napjainkban nagyon sok hölgyen és elsősorban fiatal lányok körmein láthatunk olyan trendi mintákat, amelyeket talán önmagunktól elképzelni sem tudnánk! Nagy népszerűségnek örvendenek manapság az olyan körömdíszítések, amelyek animációs vagy mesefigurák, hősök arcait, esetleg az egész figurát ábrázolják. (tovább…)
Körömfestés régen és ma
Régen a körmeink kidíszítésének a netovábbja a körömfestés volt. Charles Revlon nevéhez fűződik a körömlakk feltalálása, vagyis ő az a személy, akinek mi nők, köszönhetjük az egész körömdíszítés megalapozását, és így a mai, körömdíszítés megteremtésének a lehetőségét is. A körömlakkozás, mint ahogy azt már bizonyára tudjuk, a körmeink kidíszítésének az egyik legalapvetőbb módszere. A körömlakkot minden hölgy ismeri, és minden valószínűséggel állítható, hogy már legalább egyszer használta az életében. Habár nem is olyan egyszerű szépen körömlakkot készíteni, azért a gyakorlás mindenképp megteszi a kívánt hatását ebben az esetben is. Azonban a körömlakkozásnak van egy olyan ékesebb oldala is, amit nem magunknak, hanem műkörmösök által egy megépített műkörömre festik. Ennek köszönhetően a lakk is sokkal tovább tart, mint a természetes körmeinken. Az is igaz, hogy a műkörmön kívül is vannak olyan technikák, amelyekkel akár házilag is díszíthetjük a körmeinket. Vannak például körömnyomdák, amelyek előre elkészített sablonok segítségével könnyítik meg a motívumok felvitelét a körmeinkre, és van számítógépes körömfestés is. Azonban természetesen egy olyan műköröm, amit manikűrös készít el, minden előbb említett technikát képes felülmúlni. Azzal kapcsolatosan, hogy milyen körmöket csináltassunk magunknak, nagyon sok ötletet kaphatunk az internetről is akár, és vannak olyan körömdíszítő portálok is, ahol biztosan legalább ezernyi ötletet találunk azzal kapcsolatban hogy milyen körmöt csináltassunk magunknak.
Parafinos kéz-, és lábápolás
A paraffinos kéz-, és láb ápolás arra szolgál, hogy a kiszáradt, érdessé esetleg felrepedezetté vált kéz-, és lábbőrt újra egészségessé tegyük, és mélyen hidratáljuk, ne csak felületileg, hanem mélyen, egészen a szövetekbe hatóan. Ezen kívül a meleg paraffinos kéz-, és lábápolás megszünteti az öregedés jeleit a kezen és lábon egyaránt, hiszen ennek köszönhetően a kezek és a lábak is újra puhává és simává válnak.
Japán manikűr
A japán manikűr egy olyan megoldás a női körömproblémákra, amely a természetesség felé fordulva kínál megoldást. Nem szükséges mindig francia manikűrt választani, kipróbálhatjuk a japánt is, ha egy kis újdonságra vágyunk. A japán manikűr kiváló megoldást nyújt az olyan helyzetekben, amikor valamilyen oknál fogva nem egészséges a körmünk, és folyamatosan gondjaink vannak vele. Például érdemes japán manikűrt használnunk akkor, hogyha a körmünk töredezik. Akkor erre a problémára remek módszert kínál a japán manikűrözés módszere.
Francia manikűr
A francia manikűr már nagyon régóta a nők kedvence, amin igazán nem is csodálkozhatunk hiszen akár otthon is elkészíthető néhány lépésben, és nem is olyan drága, mert egy szettet beszerezhetünk egy-két ezer forint között. Akinek nem sikerül elsőre elkészítenie otthon a francia manikűrjét annak sem kell aggódnia, hiszen harmadszorra már biztosan jobban fog menni.
A tökéletes francia manikűrt öt lépésben elkészíthetjük, és hamarosan meglátjuk, hogy nem is annyira megerőltető, mint hittük korábban. Első lépésként távolítsunk el minden lakkot körömlakklemosóval, majd pedig használjunk körömágy eltávolító zselét, amelynek puhító hatása miatt könnyebben fel tudjuk tolni a körömágybőrt. Ezután használjunk mandulaolajat és ezzel kenjük be a kezünket, majd negyed óráig hagyjuk állni.
Második lépésként reszeljük le a körmeinket olyan alakúra, amilyenre csak szeretnénk, ez lehet kocka vagy mandula formájú is, a reszeléshez inkább puhább reszelőt használjunk.
Harmadik lépésként vigyünk fel egy réteg alapozó lakkot, amely a többi réteg számára nyújt majd tökéletes alapot és hagyjuk megszáradni teljes mértékben. Ebből célszerű olyat választani, ami táplálja is a körmöket ásványi anyag tartalmával. Negyedik lépésként kenjük be a körmeink végét fehér lakkal, ezt a legkönnyebben úgy tudjuk megcsinálni, ha sablont használunk hozzá. Várjuk meg amíg teljesen megszáradt a festék és csak utána húzzuk le a sablont.
Ezt követően az ötödik lépésként használjuk a bézs vagy rózsás színű lakkot hogy megfelelő színt és ragyogást biztosítsunk körmeinknek.
Körömlakk divat és színek
A nyári hónapokban a legdivatosabb színek a meleg, vibráló és minél inkább feltűnő színek lesznek, ezért a lehető legjobb, ha néhány hónapig elfelejtjük a francia manikűrt és helyette színeket festünk a körmeinkre. A nyár egy olyan időszak, amikor szinte minden lehetséges, és valóban így van ez a körömlakkozással is. A körmeinket nyáron szinte bármilyen színűre festhetjük, követhetjük az aktuális trendeket de egy kis szabadságot is pluszban megengedhetünk magunknak.
A nyári körömlakk divatok számos alternatívát kínálnak arra, hogy a kreativitásunkat megcsillogtassuk, vagy éppen hogy a merészségünket kifejezhessük. Nem kell feltétlenül a bézs és az átlátszó körömlakkok felé nyúlni, amikor a boltok polcain válogatunk, hiszen a nyár arra való hogy felszabaduljunk, akár a körömlakkozásban is, és kipróbáljunk valami újat, valami merészet. Habár a körömlakk divat mindig kapcsolatban áll a színekkel, de valójában a körömformával is. És nem kell állandóan annyira követni a divatot, hiszen az nem egy olyan szabály, amely szent és megsérthetetlen.
A divat csupán egy útmutató, egy javaslat, hogy az idei időszakban a divatszakértők véleménye szerint milyen színeket érdemes most használnunk a körmeinken. Azok számára is van megoldás, akik nem kedvelik a túlzásba vitt körömszíneket, a metálosan csillogó narancsot vagy épp pirosat, hiszen számukra tökéletesen ideálisak lehetnek a szépen, mégis visszafogottan ragyogó pasztell-, és süti színek. Aki pedig még ennél is többre vágyik, kiváló alkalmat kap idén nyáron arra, hogy különböző kiegészítőket kipróbáljon a lakkozáson kívül, például díszítőelemeket, köveket, vagy matricákat.
Otthoni lábápolás
Mivel a lábaink állandóan terhelés alatt állnak, ezért nagyon fontos, hogy különleges ápolásban részesítsük őket. Az otthoni körülmények között elvégzett lábápolás is nagyon hasznos lehet, és szinte minden feltétel adott ahhoz, hogy otthonunkban egy kis idő ráfordításával nagyon szép eredményt érhessünk el.
Első lépésként vegyünk a lábunknak egy 10 perces fürdőt, áztassuk tusfürdős vízben, majd töröljük szárazra mindenhol. A vízbe tehetünk különböző illatanyagokat és gyógynövényeket is, vagy az aljára nagyméretű kerek köveket, így azok masszírozzák is a lábunkat.
A második lépésként mindenképpen radírozzuk le a lábfejünket, ettől a bőr egészségesebb színű, rugalmasabb és puhább is lesz, hiszen a segítségével eltávolítjuk a felesleges felső hámréteget, amely már elszáradt. Harmadik lépésként jöhet a bőr reszelése. A bőrkeményedéseket csakis alaposabb lábáztatás után tudjuk eltávolítani rendesen, de ha rendszeresen elvégezzük ezt a néhány perces otthoni lábápolást, akkor rövid időn belül puha lábra tehetünk szert. Negyedik lépésként nincs más hátra, minthogy a lábkörmünkkel foglalkozzunk egy kicsit.
A lábköröm akkor igazán szép, hogyha olyan a formája, amely az ujjbegy alakját követi, tehát először vágjuk le a körmöt és csak azt követően reszeljük. A formázott körmöket kissé reszeljük át nagyon finom reszelővel, és ezt követően szépen kifesthetjük is akár átlátszó, akár színes körömlakkal is. Ezt követően az ötödik lépés mindenképp a hidratálás legyen, hiszen a lábunk bőrét is mindenképp szükséges puhítani, folyamatosan hidratálni, hogy szép és egészséges maradjon.
A körömlakkozás művészete
A körömlakkozás művészete nem más, mint hogy hogyan tudunk olyan minőségi lakkozást készíteni, amely már művészi a maga nemében. Elsősorban mindig meg kell tisztítanunk a körmeink felületét, le kell reszelnünk, hogy a körömlakk megfelelően tapadjon, és le kell kennünk zsírtalanító folyadékkal is. (hasonlóan mint a műköröm építés előtt )
